Kedves látogató!
 
Üdvözöljük a kedves látogatót egyesületünk honlapján, mely egyesület lassan 50 éves múltra tekinthet vissza. Kezdetben kizárólag vadászatra és vadgazdálkodásra korlátozódott tevékenységünk, azonban mindig sikeresen tudtunk alkalmazkodni az adott kor aktuális kihívásaihoz, ezért mára egy sokszínű és komoly értékeket felmutató, nagy múltú egyesületté, vadgazdálkodási egységgé vált a társaságunk. Természetesen ma is a legfontosabb tevékenységünk a vadgazdálkodás és a vadászat, ám egyesületünk gazdálkodásában egyre nagyobb szerepet kap a vendéglátás is. A Bakony festői szépségű lankáinak nagyon szép és kedvelt kiránduló helyén, a festői szépségű Döbrönte falucskában alakítottuk ki infrastruktúránkat. Vadászterületünk egy része is mind a mai napig ehhez a településhez tartozik, és további ezer szállal kötődünk a községhez, ahol 40 esztendeje befogadtak minket, és azóta is megbecsült egyesülete, szereplője lettünk ennek a településnek. Ezennel önt is meghívjuk egy virtuális sétára, kérjük tekintse meg honlapunkat! Bízunk benne, hogy sikerül fölkelteni érdeklődését, és Önt is üdvözölhetjük vendégeink között, vadászházaink egyikében! Aktuális szállás és programlehetőségeinkről honlapunk menüpontjai alatt részletes tájékoztatást talál, munkatársaink pedig készséggel állnak rendelkezésre minden kedves érdeklődő számára! 
Vadász üdvözlettel: 
Döbröntei Váralja Vadásztársaság

Kérem olvassa be a QR kódokat

Oldalunk QR kódja

Címünk QR kódja